Bayern Zsolt: A mi Nérónk!

"Van egy szavunk. Ezzel a szóval illetünk immáron hétszáz esztendeje egy velünk élő népcsoportot. Ez a szavunk úgy hangzik: Cigány.

"Büdös cigány!" – vetette oda Hegedűs hadnagy Sárközinek Eger ostromakor. Aztán Hegedűs hadnagy áruló lett, és Dobó felköttette. Sárközi, a cigány pedig vitézül harcolt Eger falain, és hős lett. Neve ma is olvasható odafönt a várban, a hősök nevei között.

Aztán, hogy ugorjunk egy jó nagyot az idő tengerében, eljött a közép-kelet-európai rendszerváltás reményt hozó ideje. És ezzel együtt a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom is. S mikor leitatott és felheccelt román parasztok ölték a magyart Marosvásárhelyen, akkor Marosvécsről egyszer csak megjelentek a cigányok. Boronákat, ekéket fordítottak keresztbe az országúton, hogy a hodáki román csürhe ne tudjon bemenni a városba, és ők bizony bementek. Be Marosvásárhely szívébe, és ezt kiabálták: Ne féljetek, magyarok, megjöttek a cigányok!

És szétzavarták a román csürhét.

Nem tudok azóta sem úgy keresztülmenni Marosvécsen, hogy ne jusson eszembe a vécsi cigányok nagyszerűsége, bátorsága, mellénk állása a bajban.

Idehaza meg valamiképpen mégis baj lett.

A baj akkor kezdődött, amikor valakik kitalálták, hogy baj van a mi hétszáz esztendős szavunkkal. És azt mondták, mostantól nincsen cigány. Csak roma van. No, hát akkor mi most szépen, nyugodtan kijelentjük: márpedig ez nem így van, és eztán nem így lesz. Nem hagyjuk ellopni a szavainkat. Mi azt mondjuk, cigány, s cserébe megígérjük, nem fogjuk követelni a világ népeitől, hogy bennünket eztán magyaroknak nevezzenek. Áll az alku? Áll az alku.

A baj akkor fokozódott, amikor egy volt belügyminiszter egyszer csak kitalálta, hogy mostantól a fa-, tyúk-, kenyér-, tej- meg csokitolvaj nem tolvaj, hanem megélhetési bűnöző. És attól fogva minden tolvaj úgy gondolta, ez jár neki. S az volt a tapasztalata, hogy ezért már ki sem jön a rendőr. Így lett egyre bátrabb a megélhetési bűnöző. S rákapott a "megélhetési bűnözés" ízére. Aztán elkezdett bejárni az öregasszonyok házába a nyugdíjért. Aztán mellékesen összeverte, később bestiálisan meg is gyilkolta az öregasszonyokat. Aztán összeálltak hordákba a "megélhetésiek", és lesték, melyik portán mi érik be éppen, s mentek, és betakarították a termést ők maguk. Ha valaki szólt nekik, kiröhögték vagy megpofozták. Volt mentelmi joguk az egészre: egy hülye belügyminiszter és két hülye párt menlevele. Szomorú, savós szemű kis emberi jogi aktivisták nyivákoltak a bűn mellé felmentést, és a rózsadombi villák harcos baloldali politikusai onnét a magasból soha nem láttak mást, csak a sok szegény, nyomorgó cigányt. És azt mondták, a szegény cigányok a rendszerváltás vesztesei, és ők semmit sem kaptak az új világtól, hát ezért…

Aki pedig eleve alkalmatlan az emberi együttélésre, és még bátorítást is kap mellé, az hamar elpofátlanodik, végképp. És most itt állunk, és ennek isszuk keserű levét…

S talán ideje megkérdeznünk, nyíltan és határozottan: mit kapott a magyar paraszt a rendszerváltástól? Azt kapta, hogy a kommunisták elvette földjéért az új rend adott neki kárpótlási jegyet, azt meg becserélhette egy színes tévére. Hát ezt kapta. S mellé tönkretették, elvették piacát, feldolgozóiparát, az árokba öntheti a tejét, és korunk hőse, a tokás kereskedő a termelési ár felét kínálja portékájáért. Ezt kapta a magyar paraszt, és éppen most készülnek kilopni alóla a földjét is. No, liberálisok, mi lesz, ha a magyar paraszt is nekiindul megélhetési bűnözni? Erre kéne válaszolni valamit, hogy enne meg benneteket kivétel nélkül a fekete fene!

Aztán a baj tovább fokozódott, amikor a megélhetési bűnözők agyonvertek Zámolyon egy magyar fiút. Állati módon verték agyon, falkában, gyáván, botokkal. És akkor jöttek a liberálisok meg a szocialisták, és egészen Franciaországig menekítették őket, miközben köpködtek hátrafelé, hogy ez egy rasszista ország. Csak a vak, a hülye meg a Gusztos Péter nem látta, hogy innen már csak egy lépés, hogy bármit megengedjenek maguknak. És jött Olaszliszka, aztán most itt van Veszprém. És mi állunk, és nem értjük, csak azt érezzük, hogy ökölbe szorul a kezünk. S miközben kezünk ökölbe szorul, ezek még mindig arról akarnak vitatkozni, hogy mit minek nevezünk és nevezhetünk.

Van egy nagyszerű, csodálatos ötletem, barátaim! Mi soha többé nem vitatkozunk erről! Mi azt mondjuk eztán is, hogy cigány. Cigány a barátunk, akit szeretünk, s akire büszkék vagyunk, s őt megvédjük bármi áron, ahogyan Sárközi védte Eger várát. De cigány az is, aki javainkra s életünkre tör, s őróla is megmondjuk, hogy cigány. S ha állati módon viselkedik, akkor megmondjuk azt is. S eztán nem is várunk tovább, remélem. Ha az állam, a mi pénzünkből fenntartott állam nem véd meg bennünket, akkor itt az ideje, hogy megvédjük magunkat. De ma a Kossuth téren kimondjuk, jó hangosan: nem tűrünk tovább! Sem a meglopásunkat, sem gyermekeink, tanáraink megveretését, meggyilkolását, sem azt, ha saját életünkre törnek. Nem tűrjük tovább! Miképpen nem tűrjük azt sem, hogy Néró egymásnak ugrasszon bennünket csak azért, mert a tűz fényénél szeretné megőrizni hatalmát. Nem tűrjük, hogy Néró mondja meg, mit olvashatunk és mit gondolhatunk. Nem így lesz, őrült császár, máshogyan lesz! Kezdhetsz szűkölni és kucorogni!

Néró egyszer azt mondta: ha a zsidókat bántják, akkor ő zsidó, ha a cigányokat bántják, akkor ő cigány. Értjük. Kár, hogy azt még nem tudta kimondani: ha a magyarokat bántják, akkor ő magyar… De most már nem kell gyakorolnod, Néró! Erre a kis időre, ugyan minek?!"