A hazaút kemény volt!Az agyam ugyanúgy pörgött tovább,mint előtte...Épp azon tűnődtem,amit mondtam neked,hogy jó egyedül.Arra gondoltam,hogy sokkal jobb az élet szépségének élni és keresve valamit,ami tökéletes és addig talán hibát nem ejtve,bizodalmat nem pazarolva találom majd meg a tökéleteset,amitől majd megnyugszom.Félreértés ne essék,nincs szükségem senkire.
Nem érzelmileg,hanem a gondolataim nyugszanak...talán végre megállnak.
Ekkor jutott eszembe Ukyo Tachibana,a misztikus Iaido mester,aki élete szerelme miatti bánatát úgy próbálta feldolgozni,hogy elment megkeresni Tökéletes cseresznyefa virágot.
Pár pillanat múlva a földre néztem,és láttam egy gyönyörű falevelet.El kellett volna hoznom,de ott hagytam.Nemtudom miért.
Nekem nincs bánatom,mert nincs semmi,ami miatt bánatosnak kéne lennem.Nem érzek semmit,nincsenek érzelmeim,így legalább tudok a tanulásra összpontosítani.
Itt jön a lényeg kedves barát.Azt mondtad aggódsz azért,amiért énis.Hazajöttem és az agymenésnek köszönhetően egy elég király dolgozatot dobtam össze,reggel fél6 körül végeztem vele majd elaludtam.Másnap felkeltem,és nem ment.Nem pörögtek a gondolatok,minden megnyugodott körülöttem és azóta sem állt "helyre".
Tegnap este addig jutottam,hogy már a nyálam is csorgott és csak az volt,ami éppen történik,se mögé nézés,se újragondolás.Csak ültem/álltam és dumáltam 1-2 emberrel és ittam 2 Schweppes-t.
Butának érzem most magam!Ha erőltetem sem tudok átgondolni semmit!
Nemis emléxem ezelőtt ilyen esetre,de egyenlőre élvezem a mentális nyugalmat!
Asszem megyek focizni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése